2019.10.13
Éjjel háromkor kiautóztunk a bud.hu-ra.
Az új turbó körforgalom építése miatt eszelős rendetlenség van. Ezen a káoszon éjszaka lévén mindenki totyorogva halad keresztül. Kivéve a taxisok. A "szarunk nagy ívben a szabályokra" jegyében ők 70-80-as tempóban haladnak ott, ahol a jogkövetők csak keresik önmagukat.
A kék parkoló köré építettek egy világoskék parkolót - egy baromnagy aszfaltmentes placcot. Olyan messze van a termináltól, hogy be lehet venni az országos kéktúra hálózatba. Azoknak, akik képesek pénzt kiadni ezért a parkolási lehetőségért és télen fognak utazni üzenem, hogy egy hólapátot dobjanak be a csomiba a bőröndök mellé, mert ha hazatértükre leesik egy kicsit komolyabb mennyiségű hó, akkor bizony szükségük lesz rá.
A reptéren is történtek változások.
A bejáratoktól jó távol tették a csikkes hordókat így az érkező utasoknak nem kell tátott szájjal lefutniuk százötven métert az első tiszta lélegzetért.
A TAP gép nem állt szopócsőre. Gondolom az öt óra előtti érkezése olyan plusz pénzbe kerül, hogy azt a "szabadparkolásból" kompenzálják. Biztos olcsóbb két busz az utasok kiszállításához, mint a gép hátratolásának a díja.
A hajnali gépről sok újat nem tudok mondani.
Huszonegy éves A319-es végletekig összetolt ülésekkel, kandúrokból álló személyzettel.
Felszállásunk egyik érdekessége az volt, hogy a gép alig hagyta el a betont, amikor a pilóta érezhetően balra döntötte a gépet, amire vélhetően az a szándék vezérelte, hogy az alvó Üllőt amennyire lehet megkerülje. Első gondolatom az volt, hogy Pestet fogjuk északról megkerülni és Ausztria felé fogunk menni, de amint nagyobb magasságot nyertünk erős jobbossal irányba vettük Szlovéniát.
A gépen a szokásos szenyó mellé sütikét adtak. Én azonnal meghirdettem a "teli hólyag" kihívást, miszerint aki tovább tud ülni a seggén az elnyeri a mellette ülő sütijét. Párom vesztett.
Lisszabonba pontosan érkeztünk.
Szeretem ezt a repteret. Lisszabon szaga van.
Gabi rakott magába füstöt a reptéri suicid klubban. Múltkor ezen a "terráriumon" nem lehetett átlátni a túloldalra, akkora volt benne a füst. Gondolom azért javult az átláthatóság, mert egyre több a "vastüdős" ember, akik tulajdonképpen levegő helyett valami ismeretlen glicerines gőzt lélegeznek be egy elektromos ketyerén keresztül. Teszik ezt valami eszméletlen megszállottsággal, néha idegesítően szörcsögő hang kíséretében.
A tegnap említett 60 eurós plusgrade jegyeknek köszönhetően jogosultak lettünk ingyenesen igénybe venni TAP Premium Lounge-t, parasztosan mondva a VIP várót.
A Boarding Pass vagy a mobilos QR bemutatásával engednek be.
Kis kanyargós folyosó után egy meglehetősen nagy váróba kerültünk, ahol szorongásoldóként egy nagy pucsító seggel találkoztam. Az én kicsi agyamban a VIP meg a Premium szóhoz a zakó és a nyakkendő volt az ami leginkább kapcsolódott. Na ezt ebben a pillanatban el is tudtam felejteni.
A helység közepe olyan kanapékból áll, amiket kicsi asztalkák darabolnak egyszemélyes terekké.
Nade nem a végét. Ott egy nagy félkörrel záródnak ezek, ahol sajátos pózban elfér egy utazásában megfáradt, fekvő utazó. A lenti képen látható fiatalember csak illusztráció, az egész hely tele volt hasonló pózban szundikálókkal. Egyébként egészségükre, egy cseppet sem zavartak.
Ennél lényegesen zavaróbb volt, hogy a kárpitozott bútorok retkesek, foltosak voltak. Ez betudható annak, hogy étkezési balesetek mindenhol történnek, és a kiboruló gyümölcslének nem a legjobb partnere egy kárpitozott kanapé.
Svédasztalokon meglepően nagy választék található, igazi presszókávé, kapuccsínó készíthető. Nagyon finom gyümölcslevek és egyéb italok állnak a vendégek rendelkezésére - korlátlan mennyiségben.
Alig harminc perc múlva, mint a Móriczi Kiss János ott ültem a saját halálomra várva. Oly mértékben bezabáltam, hogy egy rendes levegővétel nem fért belém, csak szuszogni tudtam, mint a egy teli disznó.
A váróban van "csendes szoba" is - sajna tök tele - ahol lehet aludni. Van gyermek etetőszék is, és szerintem az asztalon bébipapit is láttam.
A negyven eurós belépő szerintem húzós - legalábbis az én anyagi helyzetemhez mérten.
Az upgrade-hez tartozó premium boarding nekem semmit nem adott pluszban. Az hogy három perccel korábban tudok a gépre kerülni nekem nem okozott nagy örömöt. Tuti jobb, mint annak akinek nem adatik ez meg és vagy negyedórát kell csoszognia a szopócsőben...
Az alábbi két képen látható az üléshelyek különbözősége.
A TAP meglehetősen borsos áron adja el ezt - 20 euróért - 6.700 forintért. De szerintem megéri. Ha van pénzed megéri.
Ezek a komfort ülések géptípustól függő mennyiségben bárkinek a rendelkezésére állnak. Ennek csak az első pár sora a business rész, amit a felszállás után egy függönnyel leválasztanak.
A 60 eurós személyenkénti plusgrade költségemből a VIP váróban elvertem negyvenet. A prémium boarding is ér vagy egy tízest, így kiváncsian vártam mit is kapok a maradékért a repülőn a "függöny előtt".
Nos a 18 helyet hatan foglaltuk el. A túl oldalon ülő fiatal pár valószínűleg ugyanolyan plusgrade utas volt mint mi, legalábbis a hozzánk hasonló tétova viselkedésből gondolom ezt. A harmadik páros a ruházatból és a későbbi borozgatásból itélve valós bussiness utas volt :)
A business utasok nem járnak hátra kokszolni. A külön budin osztoznak a pilótákkal.
Aki az economyról előre mer jönni, annak mindkét lábát eltörik a lefüggönyözött részben és utána hátragurítják, hogy tudja hol van a helye.
Az első budi nem testes embereknek lett kitalálva. Fogalmam sincs hogy milyen vastag fal választja el a tőled alig fél méterre ülő pilótától, de az tuti hogy recsegős seggel nem mernék ott nagyokat alkotni.
Felszállás után hátul elkezdték a szenyó osztást. Hallottuk a catering konténerek gurigázását. Mr Markáns elfüggönyözte magát és láthatóan lázas tevékenységbe kezdett. Az egyik kolléganője előrejött és kis tasakokban kéztörlőt osztogatott, valamint kaptunk egy három részre összehajtott A4-es lapot, ami tulajdonképpen az étlap volt.
Mocskosul nem voltunk a helyzet magaslatán, mert nem tudtuk mi következik. Nem értettük hogy a lapon felsorolt több tétel közül választanunk kell vagy most hogy? Mivel nyelvtudásunk a nyalásra korlátozódik ezért lázas fordításba kezdtünk az androidos csodáinkkal. Gabi fordított én meg katatón állapotban keseregtem azon, hogy szemüveg híján csak húsz vízszintes vonalat látok.
Közben ismét megjelent a légikisasszony begyűjteni a használt kéztörlőket. Négyet kapott is elől, de mi - a két fejlődésben visszamaradt - még csak fel se bontottuk. Gáz.
Kis idő múlva fellebbent a függöny és a jóképű kihozta a két első utasnak a hamikát. Tádáááá.
Mi hátul mint két éticsiga kimeredt szemekkel figyuztuk, hogy ezek vajon választottak, vagy csak kihozták nekik.
Nem sokasítanám a katarzisig leírt sorok számát - harmadikként mi is megkaptuk ezt:
Nos. A textil szalvétába tekerve annyi evőeszközt találtam amennyi otthon egyszerre még sosem került még ki elém az asztalra.
Az étlap tételei is manifesztálódtak a tálcán, megtaláltuk az akármilyen sügért, a duplacsokis izét, a kicsi üvegcsébe zárt használt melós zokni szagú borecetet, a nemtudni miért vonalkódos vajat, meg a negyvenkét szóból álló nevű olasz akármit.
Orgazmusom akkor lett - egymásután kétszer - amikor megkérdezte a sztyuvi: kérek jeget a gyümölcs dzsúzba? Jessssszz!
Kaja után a kávét fém kannából szervírozzák. Miközben töltötte a csillogó kannából a porcelán csészémbe a folyadékot szomorúan konstatáltam, hogy otthon eső után a kinti hamutartóban sötétebb lé keletkezik az esővízből az ottmaradt csikkek körül.
Biznisszen utazni egy életstílus.
Nem vagyok odavaló.
A business előnye, hogy elsőként hagyhatom el a gépet, és így én lehetek az aki a legtovább ácsorog a poggyászkiadóban a szalag mellett.
A reptérről kilépve napsütés, meleg szellő és egy vigyorgó GoRent-a-Car-os fiatalember fogadott. Nyomatta az angol rizsát, és amikor levegőt vett közbevágtam: nem beszélem az angolt.
A szeme úgy kikerekedett mintha elé ugrott volna a húsz éves Pamela Anderson.
Megnyugtattam, hogy én értem őt és mutattam, hogy menjünk az autóhoz, mert rövidesen indul visszafelé a gépem.
A kocsinál odaadtam neki a személyimet és a jogsimat, ettől totál lenyugodott, öt perc alatt elintézett mindent és mondta várjunk pár percet, kifizeti a reptéri parkolót és hozza a jegyet.
Már jött visszafelé, amikor megállt mellettünk egy autó, Gabi meg bökdös: te figyi! ez itt nem a tavalyi srác? de az, tuti az.
Mivel az ablakok le voltak engedve elkurjantottam magam. Dévid! Hállly!
A srác - mint akit masztin kaptak - összerándult és megpróbálta kibogozni vajon ki is lehetek. Végül is a szitu úgy hozta neki, hogy a legészszerűbbet tette, amit csak lehetett - úgy csinált mint aki emlékszik a két évvel ezelőtti ötperces randinkra.
Harsány pacsik után birtokba vettük a gorentacar-os autót, ami az idén egy 2017-es dízel Renault Kadjar lesz. Az átvétel időhúzással együtt sem volt több tíz percnél.
Kihajtottunk a reptérről, hogy ne egy lejáró parkolással várakozzunk, és kerestünk egy szabad parkolóhelyet. Innen küldtem egy SMS-t a szállásadómnak, hogy elindultunk. A házhoz szinte egyszerre érkeztünk.
Így néz ki kívülről.
Gondoltam: itt semmi sem változott. És mennyire igazam lett.
Ez a kégli egy 100-as naponta. A helyi árakhoz képest ez nem kiemelkedő, tekintve azt hogy piszok jó helyen van.
Egyetlen baja a háznak Joao, a házigazda hozzáállása. Sajna a bérleményt kivérezteti azzal, hogy a bevételből nem forgat vissza megfelelő mennyiségben a hely szinten tartásához, neadj a javításához.
A két évvel ezelőtti állapotok jelentősen romlottak. A bookingon többnyire magasra pontozzák ezt a helyet - és én is ezt fogom tenni - mert jó hely.
Csak:
- nincs egy kávéfőző
- nincs televízió (egy monitor van iderakva és egy settopboxra van kötve
- a mikró olyan ótvar hogy egy ilyet már a hulladéklerakóból is kidobják
- a zuhanykabinban nincs egy szappantartó, szorongathatod a szappanodat a zuhanyzás végéig, mert nincs hova letenni
- a csapokhoz férfi kéz kell mert már mind szorul, félsz hogy kitéped a falból
- mindenhol az elhasználódás jelei, lógó függönykarnis, foltos kanapékárpit, stb.
De végül is mindegy. Nekem elmegy, de másnak nem akarom ajánlani. Így idén azt hiszem nem fogom pontozni.
Az átadáskor Joao büszkén vezetett a hátsókonyhába, ahol egy új mosógépre mutogatott. Ha tudtam volna portugálul vagy angolul, akkor bizony mondtam volna neki, gratulálok baszod, azt magadnak vetted, hogy legyen hol kimosnod a törülközőinket meg az ágynemüt. Nyaralni jöttem nem mosni.
Örülök, hogy a porszívót nem mutogatta, mert azt tuti hogy feldugtam volna neki.
Joao hamar elhúzott, bevettem két vérnyomacsökit mielőtt bekopogtat a kaszás.
Elgurultunk a helyi Continente királyságba, teleraktunk egy bevásárlókocsit nasival és hazajöttünk kipihenni az utazás fáradalmait. Mivel az utazás előtti napon nem tudtunk aludni és közel két napot voltunk ébren így érthetőnek tartom, hogy felborultunk mint egy lisztes zsák.
Utóirat: Amig Gabi zuhanyzott (fogai között tartott szappannal) addig lementem az óceánhoz, hogy bevizezzem a lábam. A vízbe lépéskor még a hajam is lefagyott...
Igen, jól látod!
A képen egy ember tart éppen kifelé.
E sorokat ma éjjel kettőkor vetettem billentyűre. Otthon most van négy óra - ekkor szoktam kelni :)
- itt folytatom rövidesen -