2019.10.23
Hajnalban azt álmodtam, hogy egy repülő száll el felettem.
Hajnalban arra ébredtem, hogy egy repülő száll el felettem.
5:15-kor valami nagy gép tépte ketté a csendet.
A lisszaboni lexuskecó kapszulás kávéfőzővel rendelkezik. Kapszulák is vannak. Bódottá.
A zuhanyfülke két és félszer egyméteres. Egy lovat is le lehet mosni benne. A forróvíz csak úgy ömlik belőle. Baromi nagy boldogság, mivel az otthoniak írták, hogy a kecónk kazánja megmakkant, így melegvizünk se fürdésre, se fűtésre nem lesz mire hazaérünk.
Ezért ma reggel Lisszabonban lefürödtem, a csütörtök-péntek-szombatot.
Lisszaboni luxuskecóban viszont kilátás egy dekase. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább az Azorin vennénk meg Joao házikóját, és ez csak másodikként, amolyan hétvégi lakásnak kéne.
Reggel a metrón megint tömeg.
A félretett jegyeink bemondták az unalmast, újratölteni se hagyták magukat. Az üzente az öreg a kártya az automatával, hogy van rajta 72 eurócent és zsebazsubova. Angolul is mondta, de ma nem voltam fogékony. Kártya automata tetejére feltesz, hátha van olyan aki vissza tudja szedni róla a pénzt és lesz belőle egy zsömléje. Kártyákból újakat vettem zappingban 3-3 euróért.
A metróban mindenféle náció megtalálható. Színben az éjfeketétől az általunk képviselt skandináv babasegg színig. A sötét színűek vannak többségben. Jól öltözöttek, csinosak és a frizurájukat több száz változatban hordják. Én nem vagyok jól öltözött. Tetőtől talpig kínai rongyok, benne egy mázsa zsír a tetején lófarokkal, oszt jónapot.
A metróban, az utcán, mindenhol - végtelen béke és nyugalom.
A sétáló emberek közül sokan a szociális életüket élik, azaz nyomogatják a telefonjaikat.
A reptéren a check-in gyors volt. Kilenc óra körül, tíz perc alatt túl voltunk rajta.
A beszállókapunál folyt a tökölődés, húzták oda a mérő keretet és szedték ki a nagyobb gurulósokat. Mellettünk kétszer is elment a TAP-os fekete párduc, de nem vetett szemet a miénkre.
Egy idő után kirakták az A és B táblákat, amikkel azt a sort jelzik ahol állnod kellene a boardingpassodon jelzetteknek megfelelően.
Nos én is gyorsan besoroltam - a Jani megint elsőzik helyre - amikor a fent említett TAP hölgy szeme felcsillant a táskám láttán. Nem volt hova menekülnöm, önként sétáltam be a hóhér pallosa alá. Rámutat a pogyómra és utána a mérőkeretre. Bégetek mint a bárány akit a hátsó lábánál fogva húznak a nyírógép alá, de nem szán meg.
Bégetem:
- Tu perszon - van pack. Nem hat.
- Notbúk, tablet, accupack, e-szigarett, lithium akku, fájer death. Szarik rám.
Tatyóm kap egy vonalkódot, menni fog a gép hasába. Megérdemlem. Így jár aki harácsol. Istenke meg fentről röhög.
Befelé a szopócsövön ott ahonnan még a beton nyolc méter, ott áll a hóhér és a segédje. Ki akarja kapni a tatyót a kezemből, én meg gondolatban mellbe rúgom. Valóságban csak egy vinnyogó moment jön ki belőlem. Azt se tudom jelent e ez a szó számára valamit.
Kiszedem a laptopomat, megtörlöm a könnyeimet és elbúcsúzok a szűz gurulósomtól.
Ő nem kínai. Ő helyből egy százeurót érő igazi svéd csoda. A kabinbőröndök Volvója.
Ő nem kínai. Ő helyből egy százeurót érő igazi svéd csoda. A kabinbőröndök Volvója.
Hóhérsegéd hangos csattanással felbassza a mellmagasságban levő csúszdára az én vikingemet. Hallom a halálsikolyát kintről, ahogy csúszik lefelé az ismeretlenbe. Lennt látom, hogy az előttem elvett táskákat egy konténerbe teszik. Az egyiket a szemem láttára két kézzel meglódítva dobja a rakodó vagy három méterre a konténer mélyébe. Lelki szemeimmel látom, amikor az alsó részeken levő, nem ilyen utazásra felkészített tíz eurós kabinbőröndben meghajlik a jó kis kínai kamusung tablet. Látom gondolatban azt a pillanatot is, amikor kijelző eléri a tűréshatárt és elreped, ezzel meggyengítve az egész szerkezet eddigi ellenállását.A katarzis akkor következik be, amikor a zacskós akksi megsérül. A lítium akksinak nem kell nagy sérülés és azonnal heves tűz a végeredmény.
Látom a gépünket lángolni az égen. Brrr.
A kabinböröndöm vastagságában négy centivel haladja meg a szabványt és a kereke lóg ki még kb három centit. Az Airbus-okon a felső tárolóban simán elfér, mások elől helyet nem foglal el, hiszen elfektetve az eddigi mélysége lesz a magassága.
A gépre ülve honfitársakkal vagyunk körülvéve. Valahol egy mögöttem ülő hölgy hangosan osztja az észt, hogy milyen új repülő, meg hogy mekkora hely van. Szerintem nem tudja hogy hátrébb nem ezek a economyxtra ülések vannak. Azt sem tudja hogy a gép amin ül húsz éves.
Tökéletes rálátásunk van a business ülésekre, látjuk a borozgatást, üvegpoharazást, meg mindent ami ezzel jár. Örülünk, hogy egyszer kipróbáltuk, nem tartom valószínűnek, hogy még egyszer lesz rá alkalmunk.
Utunk közepét olyan erős turbulencia jellemezte, hogy az ablakon kinézve láttam a hajtómű ijesztően önálló életét.
Utunk végén kaptunk még egy tökön rúgást. A nagypogyónk nem velünk utazott.
Vagy a lisszaboni betyárok kiették belőle a jó kis azori sajtot, vagy csak véletlenül kipakolták a szalagra amikor megérkeztünk PDL-ből LIS-be. Mivel ott maradhatott gazda nélkül egy üres szalagon ezért leadták az elveszett pogyóknál. Vagy nem tudom.
Rövidesen megtudjuk.

Azori összegzés.
Az Azori szigetek Sao Miguel szigete nagyon jó hely. Az egész helyet úgy egy az egyben mindenestül átitatja a végtelen nyugalom. Nincsenek ideges autósok, nincs semmi ami megzavarná az idilli állapotokat.
Bármerre is néz az ember, még így októberben is minden élettel teli.
Az itt élő emberek nem látszanak kicsattanóan boldognak, valahogy olyanok, mint akik teljesen megszokták ezt. Volt olyan érzésem is néhány fiatalt látva, hogy el tudnának képzelni valami élettel, szórakozási lehetőségekkel jobban eleresztett környezetet is. Számunkra ugyan felfoghatatlan, hogy vajon ki az az őrült aki elvágyik innen, hiszen ez maga az éden, de nekik biztosan más a meglátásuk van erről.

Ha Madeirával akarom hasonlítani az Azorit, akkor azt mondom az egy város ez meg egy falu. Madeira a turizmusból él, az Azori meg megáll a saját lábán mindenféle turizmus nélkül is.
Szépség terén az Azori nagyon el van eresztve. Itt minden olyan ápoltnak, megműveltnek látszik. Ha ránézel egy dombra, akkor azt sövények vagy kerítések darabolják kisebb négyzetekre. Ezek a kis "kockák" a gondozottság látszatát keltik még akkor is ha csak egyszerű legelők. Az ember láthat olyan dombot is, melyet sűrűn benőtt az itt honos óriási tuja-szerű növény. Ha nézed távolról, akkor arra gondolhatsz, hogy ott talán évtizedek óta nem járt ember.
Az Azorin a zöld szín más értelmet nyer, mint más helyeken.
Az Azorin a zöld szín más értelmet nyer, mint más helyeken.
Az Azorin kevesebb a romos ház, kevesebb az eladó ház is, mint Madeirán.
Madeira sokkal vidámabb és szemrevalóbb, de ha élőhelyet kéne választanom, akkor az inkább az Azori lenne.
Az Azorira ide lehet utazni relatíve olcsón.
Ha fiatal vagy és kevés az elutazgatható pénzed, ráadásul bírod a gyűrődést is, akkor repülj ide bármivel, étkezz vidéki önkiszolgálókban vagy akár a Continentéből. Szállj meg egy olcsó helyen, hiszen csak aludni jársz oda. Az autóval viszont ne spórolj, mert ez kell ahhoz hogy a szigetet be tudd járni egy hét alatt. Ha nem vagy mobil, akkor az élmények zöme lehet, hogy kimarad és az olcsó repjegy kidobott pénzzé válik.
Sok sikert és örömet kívánok mindenkinek, aki Portugáliába vagy szigeteire utazik!
Üdvözlettel:
Janoo